 |
KULTÚRPLÁZA
A felvonulók kérték
Elsős lehettem, legföljebb másodikos, amikor az
apámat rábeszéltem, hogy vigyen el a május elsejei felvonulásra.
Megpróbált lebeszélni (nem volt kimondott mozgalmár), de nem hagytam
magam. Így aztán reggel korán megjelentem vele a gyülekezőhelyen,
valahol a Stefánián (akkor Népstadion úton). Vagy két óra rémes
vánszorgás után végre rákanyarodtunk a Dózsa György útra, és az
élen haladók magasra emelték a Magyar Selyemipar Vállalat feliratú
táblát. (Apám ott dolgozott.) Kicsit szégyelltem magam, hogy nekünk
csak ennyire futotta, mert mások bezzeg mozdonyokkal, meg óriási
szappannal, zászlódíszbe vont teherautóval vonultak, de azért szép
volt.
2004. május | kultúrpláza
| bővebben
ESZMÉNYKÉP A TÜKÖRBEN
avagy
MIÉRT KELLENEK AZ IDEÁLOK?
Szeretném kurtán és megfellebbezhetetlenül
leszögezni: ideálokra szükség van. Az ideál az iránytű, amely átkalauzol
bennünket az értékek háborgó tengerén. Itt van például Gy., aki
a példaképem volt serdületlen gyermekkoromban. Gy. teljes másfél
évvel volt idősebb nálam, s ez akkor még szinte nemzedéki különbségnek
tűnt.
2003.
július | kultúrpláza
| bővebben
Modern mecénások
Amikor mecenatúráról beszélünk, vajon eszünkbe jut-e
még Caius Cilnius Maecenas, a derék római államférfiú, aki feltehetőleg
i.e. 74. és i.e. 8. között fejtette ki nagyszabású tevékenységét.
Maecenas, aki Octavianus (Augustus) kultúrpolitikai tanácsadójaként
is működött, leginkább arról híresült el, hogy olyan kiemelkedő
irodalmi alkotókat támogatott, mint Horatius, Vergilius és Propertius.
Házat és birtokot ajándékozott nekik, hogy a művészetnek szentelhessék
életüket.
2003.
június | kultúrpláza
| bővebben
Jönnek a magyarok!
Hogy mit jelent számunkra az EU-csatlakozás,
egyelőre nem tudjuk. De hogy mivel jár a mostani EU-tagok számára,
azt ők még nem is sejtik. Most még szélesen mosolyognak, invitálgatnak
bennünket, de aztán majd lesz sírás-rívás. Végig kellett volna gondolniuk
a forgóajtóról szóló bölcsességet: "Ha valaki mögötted lép
be a forgóajtón, de előtted lép ki, az magyar".
2003.
április | kultúrpláza
| bővebben
Halhatatlan alkotások 12x12 hüvelyken
1877 vége elég sűrűre sikeredett Edisonnak.
December hatodikán elkészítette első ónlemezes hangfelvételét, és
ennek leírását karácsonykor benyújtotta a szabadalmi hivatalnak.
1878 február 19-én pedig már be is jegyezték az ónlemezzel borított
hengert alkalmazó fonográfot új szabványként.
2003.
március | kultúrpláza
| bővebben
Ki vagyok én?
Ki az igazi? Mr. Anderson vagy Neo? A személyiség
melyik fele valóságosabb? A digitális lét, önmagunk megsokszorozásának
lehetősége alapvetően új módon veti fel a XXI. század elején önazonosságunk
kérdését. Ki is vagy valójában? Ne siess a válasszal! Előbb számold
össze, hány nickname-en vagy jelen a világhálón, hányszor álcáztad
magad - álnévvel vagy névtelenül - másnak, mint aki vagy.
2003.
március | kultúrpláza
| bővebben
BIOTÓP
Miért nem jegyezzük meg a díszlettervezők,
kellékesek és berendezők nevét? Rendben, elismerem, hogy ma már
a filmrendezők nevére sem emlékszünk. De ha a mozi működik, legalább
a végén megnézzük, ki rendezte. A filmi enteriőrökről meg legföljebb
akkor elmélkedünk, amikor tavasszal az Oszin bevillantják a filmrészleteket,
a ceremóniamester kimondja, hogy "Oscar goes to...", és
feltépi a borítékot. És mi még akkor sem, jegyezzük meg a nevét.
2002.
november| kultúrpláza
| bővebben
HALLOWEEN
Aki azt hiszi, hogy ennek az igen zajos és
ma már fölöttébb mókás ünnepnek a neve egy bécsi telefonközpontostól
ered - téved. Október 31. éjszakájának felfordulásai és furcsaságai
ennél sokkal mélyebben gyökereznek. Maga a név - Halloween - az
angolban a katolikus hagyományt idézi. A Halloween ugyanis az All
Hallows Eve (Mindenszentek estéje) eltorzult formája. Azt azonban
nem szabad elfelednünk, hogy a kelta írek már Krisztus előtt az
5. században is megemlékeztek erről a napról, ugyanis a nyár náluk
október 31-ikén ért véget. Ezt a napot Samhain-nak nevezték: ez
volt a kelta újév.
2002.
november| kultúrpláza
| bővebben
NEOHAUS
Neo-, poszt- vagy rebauhaus? Tudja az ördög.
Nem vagyok építész. Bárhogy is nevezzük, nem kellemetlen. Legalább
is jobb. Az eddigieket már különben sem lehetett überelni. Mert
mi is volt eddig a menő?
A székelykapun keresztül rálátunk a barokk balusztrádra, amely fölé
bájos organikus tetőszerkezet borul, réseiben a Borgó-hágó környékéről
importált hiteles denevérekkel. Ehhez lazán kapcsolódik a dekonstruktivista
télikert - alpesi szaunával.
2002.
november| kultúrpláza
| bővebben
Becsomagolt világ
1995-ben, amikor becsomagolta a Reichstagot,
még azok is megismerték Christo nevét, akik nem voltak járatosak
a kortárs művészetben. Majdnem negyedszázadon át készült élet- és
alkotótársával, Jeanne-Claude-dal erre az attrakcióra, míg végül
sikerült. A látványos, bár mulandó alkotásokra specializálódott
művészpáros már jóval korábban bevonult a kortárs művészet történetébe.
2002.
szeptember| kultúrpláza
| bővebben
Végtelen szakaszos tizedes törtek
Bálind István minden alkotásában - bár az
alkotás nála soha nem egyetlen művet jelent - ott munkál két kardinális
elv: a letisztult, már szinte matematikává redukált gondolat és
valami szenvedélyes szemtelenség, amellyel minden alkalommal provokálja
a konzumuniverzumot.
2002.
szeptember| kultúrpláza
| bővebben

Az értelem gubancai
Amikor
Fodzsa furcsa festményeit nézem, soha nem tudom eldönteni, hogyan
is születtek. Volt egy gondolat, aztán jött a kép, a képből az újabb
gondolat... Vagy inkább volt a kép, elkezdett burjánzani, és a képekből
egyszerre csak összeállt a gondolat?
2002. márc.| kultúrpláza
| bővebben
GIGA GAGYI
Tisztelt Hatalom!
Töredelmesen beismerem, hogy vannak rossz
napjaim, de alapvetően nem vagyok negatív, és az önakasztás gondolata
még ilyenkor sem környékez meg. Sietek tehát leszögezni, hogy az
új Nemzeti Színház engem mérhetetlen és feltétel nélküli örömmel
tölt el. Köszönöm úgy magam, mint az egész nemzet, a Kárpát-medencében
élő valamint a szórványmagyarság nevében. A történelmi igazságtétel
felemelő pillanata volt az, amikor a Kegyelmes Hatalom a színházrobbantó
kommunista terrort építéssel torolván meg megajándékozott bennünket
ezzel a kicsiny ékszerdobozzal a Lágymányosi-híd tövében, hogy abban
lakjanak az idők végezetéig a honi kultúra ékkövei és más fukszai.
2002.
márc.| kultúrpláza
| bővebben
AZ
ÖRDÖG TRAGÉDIÁJA
Köpjetek
le, üssetek rám tetszésetek szerinti billogot, de én akkor is híve
maradok Szikora Tragédiájának. Iszonyúan sajnálom, hogy ebben a
veszélyes hatalomipari hulladékok szennyezte környezetben kellett
megszületnie ennek a rendezésnek. De bármennyire is egy kampányszínház
kampánypremierjéről van szó, maga a rendezés vérlázítóan eredeti,
nem tisztelt senkit és semmit, és egy avíttas kötelező olvasmányból
gondolkodó vitairatot teremt.
2002. március | kultúrpláza | bővebben

AHOGY TETSZIK
Tessék, itt a gonosz mostoha tükre négyszáz
oldalon! Nézz bele! Ezek után vigyázz, hogy az alma melyik felébe
harapsz bele!
Magyarul
is megjelent a Glória Kiadó gondozásában A női szépség története
(Beauté du siécle). Tiszteletre méltó ismeretterjesztő szándék és
fölöttébb mutatós képanyag együttese. Izgalmas holmi.
Azt, persze, ne reméld, Nyájas Olvasó, hogy a kötet végére megkapod
a végső és megfellebbezhetetlen választ, mert a női szépség koronként
és kultúránként szemléltethető, de képletként le nem írható. Viszont
olyan korokban, amilyen ez a mostani is, praktikus kézikönyv lehet
azoknak, akik például szeretnék megfejteni, hogyan élednek fel a
hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek szépségelemei az ezredfordulón.
2002.
március | kultúrpláza | bővebben
NAGYON
ZÖLD
A zöld
az egyik legzűrösebb szín. Rémesen ellentmondásos. Nagyon lehet
szeretni. Utálni is. Sőt! Lehet, hogy az egyik zöldet nagyon bírod,
a másik meg annyira brutál, hogy hánynod kell tőle. Például lelkesedhetsz
egy Jaguár racing greenjétől, de ez nem kötelez arra, hogy kéjesen
bizseregj a sebészköpenyek zöldjétől. A zöld ábrándosan tavaszi
szín. Ezek után érthetetlen, hogy a szörnyek miért jelennek meg
mindig nyálkás zöldben. A fikazölddel szemben ott áll a tenger zöldje.
(Ha egyáltalán zöld a tenger. Azért a víz azúr.)
2002.
március | kultúrpláza | bővebben
Richard
Zimler: Az utolsó lisszaboni kabbalista
Hogy miért vonz minket manapság valamennyi misztikus téma, ez esetben
a kabbala? Sajnálom, de nem tudok egy mondatban válaszolni, én ugyanis
úgy látom, hogy ez az érdeklődés nem egyetlen okra vezethető vissza.
Nézzük ezek közül elsőként az ezotériához való vonzódást.
2002.
március | kultúrpláza | bővebben
TABU
Miért van az, hogy a mi kultúránkban valamennyi
emberi testnedv közül csak a vér és a könny szalonképes?
A Vígadó Galériában március 26-ikától korhatáros
kiállítás látható: a Tabu, amely egy magyar származású angol bankár,
Tony Fekete gyűjteményének néhány ritka és míves darabját mutatja
be. Parádés vagina- és péniszkollekció, a pornográfia határát javában
felülről súroló darabok.
2002.
márc.| kultúrpláza | bővebben
|
|